/ A közvetlen kommentelés
fejlesztés alatt, addig emailben küldhetők
kommentek. /
Valójában
28 %-os a munkanélküliség?
Propaganda
füzetek hirdetik, hogy 6,5 %-ra csökkent a munkanélküliség
Magyarországon. De ezt halljuk, olvassuk a kormány által
fizetett hirdetésekből is, ami mellesleg a mi pénzünkből megy. De a
miniszterelnök is ezzel büszkélkedik beszédeiben. A valós helyzet
messze nem ilyen derűs. A
Magyar reformok működnek című propaganda füzet szerint " A
Munkahelyvédelmi Akcióterv eredményeként ma már közel 4,3 millió fő
dolgozik. " Ezek szerint a Londonban dolgozó érsebésznek, az Amszterdam
utcáin önmagát áruló nyírségi prostituáltnak a magyar kormány
Munkahelyvédelmi Akcióterve eredményeként van munkája? Ugyanis őket is
beszámítják a magyarországi foglalkoztatottak közé! A
kormányzati propaganda úgy állítja be, hogy aki külföldön dolgozik, az
is magyarországi foglalkoztatott, Magyarországon fizet adót és
beleszámít a magyarországi foglalkoztatotti létszámba. Ez így a magyar
történelem egyik legnagyobb csúsztatása. Magyarországon
nagyjából 3,2 millió fő foglalkoztatott van, ebből - beleszámítva a
közmunkásokat is - 1 millióan a költségvetésből kapják a fizetésüket,
tehát jóval többet vesznek ki a költségvetésből, mint amennyit adó és
járulék formájában befizetnek. Ez a valós helyzet. Nagyjából 2,2 millió
fő versenyszférában foglalkoztatott dolgozik Magyarországon. Ha nem a kozmetikázott,
hanem a valós adatokat nézzük, nem túlzás, hogy 28 %-os a
munkanélküliség Magyarországon.
Az Európai
Unióban
Magyarország az egyedüli tagállam, ahol nem az európai értékrend
alapján álló jóléti rendszer építése a cél, hanem egy
merőben új vízió, az
illiberális munkalapú rendszer megvalósítása.
Azt, hogy mi is a munkaalapú állam, a munkaalapú társadalom nem lehet
definiálni, de ha látják felismerik és egyik fontos jellemzője, hogy
nem fizet segélyt, ha az állampolgárok nem nyújtanak érte valamit. Az
erre született megoldást közmunkának nevezik. A
munkaalapú rendszer megvalósítását a kormány magyar reformnak mondja,
mások pedig kísérletnek. Magyarország a laboratórium és a magyar nép a
kísérlet alanya. Az illiberális munkaalapú rendszer olyan vízió, aminek
a részletei még nem lettek kibontva. Ami a munkaalapú
rendszer
fejlődéshez való viszonyát illeti, ellentmondásos a helyzet. Amikor a
jövőkutatók a negyedik ipari forradalom kezdetén már sokadszor mondják,
hogy a munkahelyek több mint fele az automatizálás, a robotizáció miatt
meg fog szűnni, Magyarország akkor akar munkaalapú gazdaságot építeni
és összeszerelő üzemeken alapuló ipart fejleszteni. Ilyen jellegű és
léptékű kísérlet - mint a munkaalapú rendszer bevezetése -
Magyarországon akkor lehetne sikeres, ha találkozna a magyar társadalom
igényeivel, elvárásaival és a magyar társadalmat alkotó magyar emberek
egyéni szándékaival, elképzeléseivel. A
magyar társadalom elégedetlen volt a 2010 előtt létező állapotokkal, de
a kétharmaddal sem adott felhatalmazást a gazdasági és társadalmi
rendszer ilyen mértékű átszabására.
A
miniszterelnök évértékelő beszédében, de más beszédében is mérföldkőnek
nevezte, hogy ma már 4,2 millió, sőt közel 4,3 millió munkavállaló
fizet adót Magyarországon. Ebből világosan következik,
hogy 4,2 millió munkavállaló dolgozik Magyarországon és aki adót fizet
az járulékot is, tehát 4,2 millióan fizetnek ezek szerint
tb-hozzájárulást és persze nyugdíjjárulékot is a nyugdíjkasszába. Van
aki szerint több mint 1 millió magyar, van aki szerint csak 600 ezer
dolgozik külföldön. Pontos adat nincs erről, mint arról se, hogy
Magyarországon hány munkavállaló dolgozik. Pedig jó lenne tisztán
látni. Ha ez lenne
a helyzet tényleg örülhetnénk neki, de ennél sokkal rosszabbul állunk.
A tények mondanak ellent a miniszterelnöknek. Aki külföldön dolgozik,
legyen 1 millió vagy csak 600 ezer fő, nem fizet adót Magyarországon,
nem fizet járulékot Magyarországon és mivel nem itt él nem itt
fogyaszt, itt a fogyasztási adójával se gyarapítja magyar
költségvetést. Ha 1 millió fő dolgozik külföldön, akkor ez azt jelenti,
hogy 25 %-al kevesebben fizetnek adót Magyarországon, mint amennyit a
miniszterelnök mondott.
A
munkaalapú gazdaságot
favorizálók szerint majd Magyarország lesz a térség termelési
központja, mert a mi jövőnk a munkában, a termelésben van. Nekünk nem
kell az ügyeskedés, nem kell a pénzügyi és kereskedelmi szolgáltatások
sokfélesége, nem kell a tőzsdei manőverezés, a globális
pénzügyi világban különböző pénzügyi és tőzsdei manőverekkel
megszerezhető pénz.
A helyzet viszont az, hogy vannak víziók és vannak tények. Az
például tény, hogy a mi jelenlegi víziónktól függetlenül a világ úgy
működik ahogyan működik, aminek figyelmen kívül hagyása óriási
veszteséget okozhat az országnak. A termelés és munkaalapú gazdaság
mítosza nem írja felül a globális gazdaság azon egyszerű szabályait,
amelyek révén bevétel érhető el. Márpedig az országnak
jóval
több bevételre lenne szüksége, hogy emelhesse a nyugdíjakat vagy az
orvosok és ápolók bérét. Eddig több mint 8 ezer orvos és közel 3 ezer
ápoló ment külföldre dolgozni a sokkal magasabb fizetések miatt. Ők
csak kis részét képezik azoknak, akik a magasabb fizetés, a jobb
életkörülmények, a jólét elérése miatt mentek külföldre dolgozni, oda
ahol állítólag a jóléti állam és társadalmi rendszer már kimerítette
tartalékait és sikertelenségre van ítélve.
A munkaalapú gazdaság -
nevezhetjük napszámos kapitalizmusnak is - az összeszerelő üzemekkel
más gazdaságok kiszolgálója lesz és mint szerver gazdaság olyan
szorosan kapcsolódik az országba termelést behozó cégekhez, hogy az
ottani változásokat szinte direktben érezzük, fejlődésünk is az ottani
fejlődés függvénye lesz, persze jóval alacsonyabb szinten. Amikor
a nyakunkba vesszük a munkaalapú gazdaságot, azzal felvállalunk egy
közel hasonló függőséget és befolyásolást mint amit az IMF jelentett.
A
2010-es kormányváltást követően az volt a cél, hogy 5 millió ember
dolgozzon Magyarországon és akkor rendben leszünk. Ez már akkor is
teljesíthetetlen cél volt, hiszen csak 4,5 millió munkavállaló van
nyilvántartva, ebből nehéz lenne kipréselni 5 millió adófizetőt. A
jelenlegi helyzet pedig az, hogy a statisztika szerint 4 millió 201
ezer fő a foglalkoztatotti létszám, és csupán 384 700 fő az
álláskereső, amiből egyszerű összeadással látható, hogy az 5 millió
foglalkoztatott valószínűen örökre beteljesületlen kívánság marad.
Feltételezve, hogy a 384 700 fő álláskereső mindegyike talál munkát,
akkor a jelenlegi 4 millió 201 ezer fő a foglalkoztatotti létszám 4
millió 585 ezer főre emelkedik és ez még mindig félmillióval kevesebb 5
milliónál. Márpedig a statisztika szerint nincs több emberünk aki
dolgozni tud vagy dolgozni akar. Mellesleg a magyar embereket nem
igazán villanyozzák fel a statisztikai adatok, az, hogy 4,2 millió vagy
4,5 millió magyar foglalkoztatott van, sokkal inkább érdekli őket, hogy
ki fizet járulékot és adót a magyar költségvetésbe és kiket tart el a
magyar költségvetés. És az is
fontos, hogy ki fizet úgy járulékot és adót a költségvetésbe, hogy
ebből a költségvetésből kapja a bérét és abból a bérből fizeti vissza a
költségvetésbe a közterheket.
A külföldön
dolgozó magyarok száma az elmúlt év és időszak egyik leginkább vitatott
kérdése volt. Miért? Mert a számnak tudományos kapcsolódása is van,
emiatt nem mehet a hivatalos létszám 500 ezer fő fölé. A
hivatalos adatként kezelt 300 ezer fő még bőven alatta van az egyes
szakértők által emlegetett kritikus értéknek, ami szerintük 500 ezer
fő. A szakértők szerint ha egy tízmilliós országban az 500 ezer főt
meghaladja az aktív munkaerő kivándorlása, akkor a folyamat önmagát
gerjesztő láncreakcióvá válik. Az itt maradókra még több teher hárul az
állam fenntartása, a nyugdíjak fedezetének előteremtése miatt, ezért
rosszabbodik a helyzet, emiatt pedig még többen mennek el. Valószínűen ennek is szerepe
van abban, hogy a statisztika szerint 500 ezer fő alatt van a külföldön
dolgozók száma.
A magyar
társadalom olyan
rendszert, olyan államszerveződést akar, ahol a magyar ember
kedvezményezett és nem kiszolgáltatott lesz és ahol minden érte
történik. Azt senki nem vitatja, hogy a munkának mint a
létezéshez és fejlődéshez szükséges tevékenységnek fontos szerepe van
bármelyik társadalomban, így a jóléti társadalomban is, de ez ősidők
óta így természetes, azért nem is említik külön, főként nem mint
államszerveződést vagy társadalomszerveződést vezérlő célt. A
felmérések során megkérdezett magyar emberek kétharmada szerint rossz
irányba mennek a dolgok, ebből következően a megkérdezettek kétharmada
irányváltást szeretne. Ennek ellenére az is
tény, hogy 2014-ben a magyarok többsége ismét a munkaalapú rendszer
építését célul kitűző politikai erőre szavazott, ami realista
véleményforrások szerint nem kifejezetten az egyetértést jelezte,
inkább megalkuvással a biztonság választása volt. Ebben súlya volt
annak, hogy 2010 és 2014 között számos probléma megoldásra került és
ugyan rosszabb életminőséggel és kevésbé biztató perspektívával, de a
biztonság valamilyen szintje is megteremtődött. Másrészt
nem
volt olyan program és politikai erő ami jobb alternatívát kínált volna.
A munkaalapú rendszerrel szembeni ellenérzés nem a munkával szembeni
ellenérzést jelenti. A magyar embereknek semmi bajuk a munkával,
többségük dolgos, igyekvő ember, de a jólétet mint célt nem hajlandók
lecserélni a munkára. A munka mint fogalom nem alkalmas arra, hogy a
társadalom számára cél legyen. A
munka hasznos, értéket teremtő, jövedelemszerző tevékenység, de arra
alkalmatlan, hogy az emberek életét meghatározó viszonyok, így például
az életszínvonal és életminőség tekintetében cél lehessen. Azok
az idők már elmúltak, amikor a politika célja a nyugati jólétet és a
kapitalizmust elvető, felsőbbrendű célok megvalósításáért küzdő és
dolgozó szocialista vagy kommunista embertípus kinevelése lehetett.
Lehet a
külföldön dolgozó
magyarok számáról különböző változatokat felállítani, de leginkább a
hazautalt pénz mértékéből érdemes kiindulni. 2014-ben 930
milliárd forint volt a hazautalt pénz, amiből az a következtetés
vonható le, hogy jóval nagyobb lehet a külföldön dolgozók száma 300
ezer főnél. 300 ezer főre vetítve a 930 milliárd forint utalást azt
jelenti, hogy minden egyes külföldön dolgozó magyar 250 ezer forintot
utalt havonta. Ez alig kevesebb mint amennyit a legtöbb kint dolgozó
magyar keres, csakhogy a fizetésből lakni kell, albérletet, rezsit
fizetni, élelemre, ruhára, közlekedésre, utazásra költeni. Másrészt a
felmérések azt mutatják, hogy a külföldön dolgozó magyarok több mint
fele nem is utal haza, mert feléli vagy félreteszi rosszabb napokra és
vannak akik a továbblépés fedezetére gyűjtenek. Sokan családdal együtt
vannak kint, ott szó se lehet utalásról, mert a család feléli. Az is
szempont, hogy sokan nem utalnak, hanem amikor hazajönnek készpénzben
adják oda az itthoniaknak szánt támogatást.
A
hitelesnek mondható felméréseket és információkat figyelembe véve
azonban kialakul egy valószínűnek mondható képlet, ami alapján a
külföldön dolgozó magyarok száma 1-1,2 millióra tehető. Közülük
legfeljebb 50 % vagyis 500-600 ezer fő utal haza pénzt, aminek átlagos
évi összege 1,5-1,8 millió forintra tehető, havi átlagos összege pedig
120-150 ezer forintra. Ez egy átlag, amiben benne van annak a havi
50-60 ezer forintos utalása aki pultosként vagy takarítóként
dolgozik és benne van a Londonban dolgozó altatóorvos vagy a
Berlinben dolgozó informatikus havi több százezer forintot kitevő
utalása is.
Jogosnak
mondható kérdés, hogy
mi a fontosabb? Az, hogy hány magyar foglalkoztatott van, vagy az, hogy
hány magyar munkavállaló fizet járulékot és adót a magyar
költségvetésbe? A magyar költségvetésbe járulékot és adót
fizető foglalkoztatottak szemszögéből nézve nem
túl lelkesítő adat, hogy a statisztika szerint ugyan 4,2 millió
foglakoztatott van, de ebből hozzávetőlegesen 2,2 millió fő lehet aki
tevékenységével, és nem a költségvetésből származó béréből fizetett
járulék- és adófizetésével gyarapítja a költségvetést. A
4,2
millióból levonható az a 734 ezer fő, aki a költségvetésből kapja a
fizetését és ebből fizet a költségvetésbe adót és járulékot. Ez a
foglalkoztatotti létszám a költségvetés bevételeit illetően inkább
csökkentő, mint növelő tényező. Ezt levonva a 4,2 millióból máris 3,5
millióra apad az a létszám, akik a költségvetés bevételeit növelhetik
és nem a kiadási oldalon kell számolni velük.
De még ez is tovább csökken, mert az így maradó 3,5 millió
foglalkoztatotti létszámból kiesik a külföldön dolgozó magyarok köre,
akik sem adót, sem járulékokat nem fizetnek a magyar költségvetésbe.
Hogy ők akkor miért szerepelnek Magyarország foglalkoztatotti
statisztikájában, arra nehéz jó választ találni. Így már
2,5
millióra csökken a létszám, de ezt tovább csökkenti a 300 ezer
közmunkás, akik a költségvetésből kapják fizetésüket, így végül aztán
marad a 2,2 millió foglalkoztatot, aki magyarországon dolgozik és nem a
költségvetésből kapja a fizetését.
Már létezik
egy olyan
foglalkoztatási modell is, ami úgy biztosít külföldi munkát havi nettó
600 ezer és 1 millió forint közötti bérért magyar munkavállalóknak,
hogy az itthoni életet sem kell feladni. A munkavállaló a
jövedelme után Magyarországon
fizet adót és járulékot, tehát jogosult lesz a magas jövedelme utáni
magas magyar nyugdíjra is.
A munkára szakképzett - OKJ-s végzettség is megfelel - felnőtt ápolók
és általános ápolók jelentkezhetnek, a végzendő munka pedig skandináv
országokban idősgondozás, illetve otthon ápolás. A foglalkoztató már a
négy hónapos felkészítő tanfolyam alatt 300 ezer forintos ösztöndíjat
fizet, viszont a munkavállalónak 2 évre szóló
hűségnyilatkozatot
kell aláírni.